|
Adat-, információvédelem és rejtjelzés szabályozása
A magas szintű adat-, információvédelem és rejtjelzés természeténél fogva kettéválik úgy mind az ipar, pénzintézetek által és az államigazgatás által használt és alkalmazott rendszerekre és módszerekre.
Az ipar, pénzintézetek, vállalkozások által használt rendszerek a saját, üzleti és az ügyféltitok védelmét igyekszik ellátni a konkurens cégekkel, és jogtalan felhasználókkal szemben.
Az állami és államigazgatás cégei által kezelt különböző szintű és minősítésű információk az állam és szervezeteinek és működőképességeinek, valamint az állampolgárok személyes adatainak védelme céljából lettek megalkotva és kialakítva.
A két különböző szint alapvető eltérése, hogy míg az elsőt a piacgazdaság fenyegetettségéből adódó belső szabályozások és intézkedések határozzák meg, és ebből adódóan komoly eltéréseket jelenthetnek a védelem, a védelmi szintek és a biztonság terén. Addig az állami szektor törvényekben és szabályzatokban határozza meg és uniformizálja a védelmi szinteket és rendel hozzá megoldási módszereket.
A következő lapokon az uniformizált, nyílt és általános adat, információvédelmi törvényeket és szabályzókat tesszük közzé. A szabályok a biztonsági megvalósítási körülményeket és az ellenőrző szervezeteket nevezi meg az állami szféra, és a törvényben meghatározott cégek, szervezetek számára. |